Őrült Világ

Őrült Világ

Tények az álmokról, amit eddig nem tudtál

2016. november 06. - Sierre

a_lom.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az egyik legtitokzatosabb dolog az életünkben az álmodás és az álmok jelentése. Biztosan neked is lennének kérdéseid az álmokról, ezért összegyüjtöttem pár tényt, amit eddig biztosan nem tudtál.

Mindenki álmodik
Sokan gondolják azt, hogy nem álmodnak semmit, de ez nem igaz. Mindenki álmodik (kivéve a súlyos mentális problémákban szenvedőket) csak sokan elfelejtik álmaikat. 

Álmaink 90%-át elfelejtjük
Ébredés után öt perccel álmaink 50%-ára nem emlékszünk, tíz perc után pedig mindössze álmaink 10%-át tudjuk felidézni.

A vakok is álmodnak
A mindenkibe természetesen a vakok is beletartoznak. Akik jóval születésük után veszítették el látásukat, fel tudnak idézni képeket, amiket láttak életük során. Akik pedig látás nélkül születtek, többi érzékszerveik segítségével képesek ugyanannyira élénken álmodni, mint egy látó ember. vakalom.jpg

















Az állatok is
álmodnak
Több állaton is végeztek kutatásokat, melyek végeredményei ugyanolyan agyi hullámokat mutattak, mint az embereknél. Biztosan minden kutya tulajdonos látta már kedvencét úgy alvás közben, hogy mozogtak a lábai, mintha futna és akár hangokat is adott ki. 

Minden ember rémálma
Kutatások szerint a leggyakoribb álom a hűtlenség, tisztán látjuk álmunkban, hogy párunk egy másik nővel/férfival megcsal minket. A hűtlenség nemcsak a leggyakoribb, de a legtöbbször visszatérő rémálmunk is. Sokan ezt jelnek veszik és elkezdenek gyanakodni, félni, pedig nem kell, mert ez semmilyen összefüggésbe nem tehető a valósággal, csupán csak a megcsalástól, elhagyástól való félelmünket jelenti. re_ma_lom.jpg

 

 

 












Színes vagy fekete-fehér az álom?
Az emberek csupán 12%-a álmodik fekete-fehérben, de ez nem mindig volt így. 1960-ig az emberek nagyobb része álmodott fekete-fehérben, de ez az állás hamar megváltozott a színes tévék és filmek megjelenésével. Mára a 25 év alattiak mindössze 4,4 %-a álmodik fekete-fehérben. 

Alvás közben lebénulunk
Amíg alszunk, testünk bénult állapotban van annak érdekében, hogy az álmainkban megjelenő mozgások ne változzanak át fizikai mozgásokra, ami akár sérüléshez is vezethet. Ennek ellenére többször hallottunk, tapasztaltunk olyat, hogy mégis mozogtunk alvás közben, ez az alvás aktív szakasza, mikor az agy kissé felélénkül és mozgással serkenti a túlságosan lelassult szívverést.

A férfi és női álmok különböznek
A férfiak álmában szereplők 70%-a férfi, és ők agresszívebb érzéseket élnek meg, mint a nők, akiknél a nemek egyenlő arányban jelennek meg az álmokban. e_jjelnappal.jpg





















Ébredés után sem ér véget az álom
Biztosan veled is megtörtént már,hogy valami szépet vagy izgalmasat álmodtál, de pont a legjobb résznél ébredtél fel és szerettél volna visszaaludni, hogy folytatódjon az álom, de nem sikerült. Ha legközelebb ilyen történik veled, maradj mozdulatlanul, maradj abban a pozícióban amiben álmodtál és akkor a tudósok szerint visszajön az álom. 

Nem álmodunk újat
Álmainkban csak olyanok szerepelnek, akiket ismerünk, vagy láttunk már valaha, mivel agyunk nem képes új arcot kitalálni. Lehet, hogy álmodtál már olyanról, akinek nem volt ismerős az arca, ettől függetlenül biztosan láttad már valahol és az agyad elraktározta annak a több száz vagy ezer embernek, akit nap mint nap látsz.

A bejegyzés trackback címe:

https://crazzy-world.blog.hu/api/trackback/id/tr3711935205

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása